2026. 02. 24. 15:06
Gyanúsítotti kihallgatás történt a magyar műkorcsolyában kiskorú veszélyeztetése miatt indult ügyben. A Válasz Online szerint Gór-Sebestyén Júliáról van szó.
Hétfőn megjelent egy hír a magyar Eurosport oldalán, amely szerint megtörtént a gyanúsítás egy ügyben, amelyben kiskorú veszélyeztetése merült fel a magyar műkorcsolyában. A lap további konkrétumokat nem árult el, csak azt, hogy egy 2023 őszén nyilvánosságot kapott esetről van szó.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítás ellen a gyanúsított panasszal élt. Az ügy iratait és a gyanúsítás elleni panaszt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és a panaszt mint alaptalant elutasította
– írta a Fővárosi Főügyészség az Eurosportnak válaszul, amit azzal zártak, hogy a nyomozás vizsgálati szakban folyamatban van, így további tájékoztatást nem áll módjukban adni az eljárás érdekeire tekintettel.
A Válasz Online egy nappal később arról ír, saját értesüléseire hivatkozva, hogy Gór-Sebestyén Júliáról van szó.
Betegen versenyeztetés, megalázás
A 24.hu-n 2023 februárjában írtunk először arról, hogy több szülő megkereste a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget (MOKSZ) a sportolóként Európa-bajnok, majd edzőként dolgozó Sebestyén Júlia módszerei és emberi magatartása miatt: rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számoltak be. Sebestyén Júlia tagadta az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor az azt megelőző években több versenyzője is elhagyta.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A szövetség sokáig nem reagált érdemben, majd a fegyelmi eljárás 2023. május 4-i megindítása előtt előtt egy nappal lecserélte a 2017 óta használt fegyelmi szabályzatát egy újra, amelyben az addig hároméves elévülési időt egy évre módosította. A MOKSZ aztán 2023 őszén arra hivatkozva szüntette meg az eljárást Sebestyén Júlia ügyében, hogy „a bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel”.
A szövetség ugyanakkor bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, amit a BRFK feljelentésként értékelt, és az alapján 2023. október 31-én kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Miközben zajlott az ügy, Sebestyén Júlia a Ferencváros több mint 40 év után újrainduló műkorcsolya-szakosztályának vezetője lett, a mai napig az, így például ő értékelte nemrég a Pavlova Maria, Alexei Sviatchenko műkorcsolyapáros olimpiai negyedik helyét is.


Egri Viktor: Vinícius a futball Martin Luther Kingje Angol bíró fújja majd a sípot a Fradi-Ludogorecen Elmarad egy teljes forduló az argentin bajnokságban, mert adócsalással vádolják a szövetséget Újabb futballforradalom következhet, hadat üzennek az időhúzásnak a javaslatok Megváltozott a Fradi-Győr rangadó időpontja Újra összecsap Floyd Mayweather és Manny Pacquiao




